SOKRÉTŰ ONLINE ELÉRHETŐ ALKALMAZÁSOK SEGÍTHETIK A VÁLLALKOZÓKAT

Az ÉDFP projekt első fázisában 100 vállalkozást illetve vállalkozót kérdeztünk meg többek között arról, hogy az informatikát és digitális technológiákat mire használják illetve a vállalkozói tevékenységük, munkájuk során mihez szükséges. Az informatikai eszközök, alkalmazások használatának sok iparágfüggő területe van, mint pl. az építészeti tervezőeszközök használata, sőt a hatóságokkal való kapcsolattartásban is fontos szerepet játszik, mint pl. az elektronikus építési napló (e-napló) formájában.
Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról, hogy informatika a hétköznapi, adminisztratív munkában, ügyfelekkel, szakmai szervezetekkel, szakmai csoportokkal való kapcsolattartásban is sokrétű módon segítheti a szakembereket, és mint az élet más területein is, új lehetőségeket nyit meg számukra. Ebben és a soron következő néhány posztban ezekről lesz szó.
Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége), amely partnerünk az ÉDFP projektben néhány hónapja összegyűjtötte az interneten elérhető és részben díjmentesen használható digitális alkalmazásokat, amelyek a munkavégzést segíthetik, könnyebbé, hatékonyabbá, gyorsabbá tehetik. Érdekességként érdemes ránézni erre a diagrammra, amely összefoglalja ezeket az alkalmazásokat, csak hogy lássuk mennyi minden érhető el. https://ivsz.hu/…/ezek-a-platformok-segithetik-az…/
Talán néhány dolog magától értetődő, de akkor összefoglaljuk, hogy mi mindenre használhatjuk az „online” interneten elérhető alkalmazásokat.
1. Információk gyűjtése: a gyártói honlapok, szakmai magazinok mellett, követhetjük ezeknek a cégeknek a a közösségi médiában (pl. Facebookon) működő oldalait, de akár bekapcsolódhatunk online, szintén pl. a Facebookon működő szakmai csoportok kommunikációjába, ahol szakemberek egymással osztják meg tapasztalataikat
2. Mi adunk információkat, kommunikálunk: például saját cégünk közösségi médiában létrehozott oldalán (Facebook, Twitter) keresztül az oldalt „követő” érdeklődőknek, ügyfeleknek adhatunk könnyen információkat anélkül, hogy külön-külön kellene az érdeklődőket „megcímezni”
3. Munkafolyamatok segítése sokféle módon: például internetes tárhelyen kollégáinkkal, üzleti partnereinkkel közösen szerkeszthetünk dokumentumokat elkerülve, hogy egy adott tervdokumentáció különböző verzióin dolgozzanak kollégáink saját számítógépükön.
4. Kereskedelmi feladatok, mint pl. építőanyag rendelése, vásárlása interneten vagy saját webshop üzemeltetése.
5. Egyéb segédeszközök pl. névjegykártya-tervező program
A következő hetekben sorra vesszük a fenti alkalmazási területeket és bemutatunk egy-egy példát, egy-egy online elérhető alkalmazást és azok használatának alapjait.